Gyerek koromból élénken emlékszem arra, hogyan tanultam meg adományozni.
Fura érzés volt - nyolc éves lehettem, amikor a könyváruházban ahol anyum dolgozott, gyűjtöttek a világ nehéz helyzetben lévő gyermekeinek.
Unicef képeslapokat, könyvjelzőket és ajándék-kísérőket árultak - valami megbabonázóan szép rajzokat, igényes, szép papírra nyomtatva, és elég sok pénzért. Tudom, csak egy-két darabot tudtunk megvenni belőlük.
Emlékszem, akkor hallottam először arról, hogy vannak a világon emberek, akiknek nincs vizük, gyerekek, akik éhen halnak, vagy megfagynak - és akkor éreztem először, hogy azért mégiscsak jó nekem, hogy járhatok egy meleg iskolába tanulni (még akkor is, ha néha "szénszünet" volt).
A megvett kincseket aztán napokig bűvöltem otthon, és minden nappal egyre jobban úgy éreztem, egy kicsit többet tudok a világról, felnövök. Pedig milyen kicsi voltam. Addig nem tudtam, hogy nem fenékig tejfel minden....Aztán persze elküldtük postán a képeslapokat azoknak, akiket a legjobban szerettünk :-)
Ma nem sokan küldenek képeslapot, adományt viszont mindenki gyűjt, nagyáruházak parkolóitól kezdve mindenhol. Egy illúzióval kevesebb :-(
Az
UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövetei:
Halász Judit, Presser Gábor, és a Nemzeti Filharmonikusok.
Az Alapítvány adószáma: 18212718-1-41
Adományszámlájának száma: 11705008-29913358
A képek az Unicef képeslap galériájából valók. (ahol sajnos nem írják ki a festő nevét...)
Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz a Mokka Mekka Blog facebook közösségéhez
itt. Vagy kövess a
twitteren.
