Szeretem a régi dolgokat - is.
Tisztelem a múltjukat, ezért ámulva tudok nézni bármire, ami régi.
Ápolgatom is őket amíg lehet, de néha nem érdemes.
Néha át kell alakítani, szétszedni, újraösszerakni, stb... vagy csak átfesteni.
Így volt ezzel a kis varróasztalkával is.
Szorgosan kenegettem bútorápólóval, viasszal, mindegy volt neki, valószínüleg valamikor jól felázhatott rajta a furnér, mert néhol mozgott, vagy csak pattogott, ha hozzá nyúlt valaki, az intarziából hiányoztak részek ... elég szomorúan nézett ki szegény ...
Szeretem a fát is. És tetszik, ha valamin látszik, hogy fa. Ezért előszeretettel használok pácot, amikor lehet. Most a kisasztalnál is erre hajlottam, fehér színű pácot kapott, ami éppen csak átlátszik.
Az összhatás fehér, de lehet benne látni a fa erezetét, közelebbről.
Nekünk tetszik.
Így készült: először a lakkozást és a pácot kellett lecsiszolni a felületéről.
Nagyon szépen el lehetett távolítani mindegyiket, és szuperül működött megint a kis "vasaló"csiszolóm, viszont nem kaptam valami csuda jó felületet.
Ahol fel volt ázva a fa, az is eltűnt a csiszolással, mintha porrá vált volna...
Ezeknek a lukaknak, hiányoknak a pótlásához kellett "fapasztát" készítenem.
Lehet, hogy jóféle fával dolgozó emberek itt most harsányan kikacagnak, de a
fapaszta nálam a következőkből készül: két kiskanál fa-por (amit lecsiszoltam, épp jó lesz - ez ott van a csiszológép tartályában) egy kiskanál rozs liszt és pár csepp langyos víz. - olyan fogkrém állagúra kell készíteni.
Ezt a pasztát kézzel húztam be a résekbe, jól bele is nyomkodtam.
Száradás után finoman szintbe kellett csiszolni, mielőtt folytattam volna a munkát.
Van, hogy nagyobb lukak kitöltésénél a paszta száradáskor összemegy, ilyenkor még egy sort rá kell húzni.
A száraz, szintre csiszol felületre már lehet dolgozni. Alapozni, festeni, pácolni tetszés szerint.
Ilyen lett:
Az amigurumi maci sógornőm munkája :-)
