2011. augusztus 1., hétfő

Kreatív csaj díj 2011 - SZAVAZZ!

Biztosan többen értesültetek arról, hogy Móni játékot  indított a kreativitás jegyében.

A  kezdeményezés nagyon jó!, sok lelkes, kreatív, alkotó kedvű olvasót, bloggert, fb felhasználót megmozgatott.
Többek között engem is.  ;-)
Magam is ringbe szálltam, mindhárom pályázatomat kreatív kategóriába neveztem, a kézműves dologokkal egy másik alkalmat  fogok megcélozni.

Ezekkel pályáztam:


Bambusz roló a gyerekszobába:
Ennek az elkészítéséről egy kicsivel korábbi bejegyzésemben írtam, fázisfotókat mellékelve.
A lovas - malackás - körhintás árnyékolóra itt  tudsz szavazni, ha tetszik.


Másodikként egy szintén a blogban már bemutatott rizslámpa átalakítás eredményével pályáztam:
A lámpa átalakítás ötletét egy neves tervezőtől vettem. Az ötletről és az átalakulás fázisairól a bejegyzésben többet olvashatsz. Erre a lámpára itt szavazhatsz, növelve ezzel is az esélyeimet.


A harmadik beadott pályamunkával vacilláltam kicsit, mert a fizikai munka részében a Zuram is segédkezett. Ez a közösen tervezett franciaágyunk:
Teljes egészében házilag készítettünk hajóépítő fából. A fejtámla az én munkám. Egy századelős üvegajtós szekrény vonalát idézi az intarzia jellegű mintája. Szép robosztus, stabil ágy lett, amire majd a gyerekeink is büszkék lehetnek. Erről nem írtam még sehol, meg fázisfotók sincsenek, mert 9 éve készítettük...
Az ágyra ezen a linken tudsz szavazni.


Ezen a versenyen elindulni már önmagában is öröm! Nagyon szép és nívós saját kezűleg készített alkotásokat láthat itt az ember. Inspirálódhat a többiek munkáiból. Jó látni, hogy sokan alkotunk ezt-azt.
Természetesen kíváncsian várom én is a megmérettetés végét - és nagyon jó lenne akár a 10-be bekerülni. A szavazás menetéről Móni oldalán olvashattok bővebben. Ja, a szavazók között is lesz ajándék sorsolás, úgyhogy van motiváció ;-)

Én hálásan megköszönöm mindenkinek, aki tesz egy-egy "tetszik"-et (vagy "like"-ot) a képek alá ott, ahova a link mutat. Hátha egyszer  Ti  magatok is indultok, és viszonozhatom :-) hiszen sajátra nem lehet szavazni.....

A szavazáshoz előbb Móni oldalának rajongójává kell válnod (a vidéki otthon), ez egy ilyen valamit valamiért játék, ki van találva :-)
Egyszer én is csinálok ilyet hogy "rajongókat" gyűjtsek....Bár a lehetőség adott: Legyél az én oldalam (Mokka Mekka ) rajongója is! Itt a bal oldalsávban katt a fb tetszik gombra, egyszerű. Köszönet, és az eddigi szavazatokért is!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...