2011. július 15., péntek

'Dizájn' lámpa papírból - DIY


Amikor beköltöztünk, valahogy kevés lámpánk volt. Meg kevés pénzünk is, mint általában építkezés után.
A plafonról lógó zsinóros villanykörtét hamar megelégeltük, a lámpafelhozatal viszont nem volt túl fantáziadús, ami meg tetszett, az aranyárban volt.

Maradtunk hát a minimálprogramnál: rizslámpa. Valljuk be, jó, mert szinte akárhova berakható, lassan már olyan, mint az ablak, vagy a kilincs az ajtón, észre sem vesszük, hogy van. (azt, hogy nincs -a pucér villanykörtét- persze igen)
Ugyanakkor elég hamar megunható.

Én szeretem a rizslámpát, mert jó kiindulási alap. Ezer és egy dolgot lehet vele művelni, hogy 'szuper, dizájnos' vagy épp vicces lámpánk legyen, szinte fillérekből.

Ez az ötlet Gabrielle Guy -től származik. Kicsit tuningoltam a színes melírrel, mert a gyerekszoba színeihez szerettem volna igazítani.
Scrap Paper Light
El szeretnéd készíteni?
Amire szükséged lesz: rizslámpa, ragasztó, ecset - ha úgy ragasztasz, mint én, papír - csíkokra vágva. Utóbbira bátran ajánlom az irodák iratmegsemmisítőjét, az kissé másfajta formát ad, de legalább újrahasznos. De ollód biztosan van ;-)

Első körben csíkozd fel a papírokat. Jó sokat. Még egy kisebb lámpára is tetemes mennyiségű csíkot kell vágnod. Ha meg akarod valamivel bolondítani, tehetsz bele színeseket is.


Spirál alakban, viszonylag sűrűn kezdd el felragasztani a csíkokat egymás mellé. Az alján kezdd, és úgy haladj körben felfelé.
Én csirizzel ragasztottam. Minden más sokkal körülményesebb volt, tényleg! (elcsúszkált a papír, vagy lepotyogott) Ezzel tutira felragadt minden szál, nem volt oldószer szaga, jó volt vele ragasztani.

OFF: Csiriz - pillanatok alatt elkészül, roppant egyszerű.
A "trutymó titka": egy jó marék sima liszt és egy nagy pohár víz kell hozzá. A liszt harmadát oldd fel két evőkanál hideg vízben, a többi vizet forrald fel. Ebbe keverd bele az elkevert lisztes mixet és keverd egyenletesre. Hagyd kicsit hűlni, közben keverd át. Ecsettel tudod felkenni (2"). OFF vége.

Amikor a végére értél a lámpának, az utolsó szálakat úgy ragaszd fel, hogy a csíkok hátulját is bekened, és kicsit feljebb rakod őket, mint a búra pereme, ott belülre visszahajtod őket és jól leragasztod. Amúgy elég, ha csak a burát kened be, a szálakat külön nem kell. Ha megvagy, akaszd fel az egészet száradni, mielőtt végleges helyére teszed. 

 

3 megjegyzés:

OPEnEYEnen írta...

Nagyon tetszik ez a fajta papírújrahasznosítás!!!:DD Igazság szerint mi is ott tartunk, hogy új lakás és kevés-nem tetsző lámpánk van.... úgyhogy szerintem én belevágok életem első lámpájának elkészítésébe!!:) Aztán ha teljes lesz a siker, én is küldök képet!!!

Puszi, Szíí

KarlaLina írta...

:-)
oké, várom!!!

kata írta...

ez nagyon tuti, köszi :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...