2012. május 11., péntek

KALAND egy NYÁRRA 1.rész

Az egynyári virágok és növények dícsérete.


Léna megmondja: melyikkel - mit - hogyan?

"Igen, ahogy a nevük is mutatja, „csak” egy nyárig kápráztatnak el színükkel, illatukkal, formájukkal bennünket! Node, milyen pompás nyár az! A szívem csücskei ezek a kis növények.

Ilyenkor május elején palántaként vásárolhatóak. 
Természetesen magról is szaporítható, de általában nem komoly összeg, ha palántaként vesszük meg és azért egy kicsit biztosabb a megmaradásuk. 
Magam is jártam úgy, hogy a szomszéd kertje, ha nem is zöldebb, de virágosabb volt, mert a hangyák az általam elültetett magokat, „átköltöztették” a szomszédos kertbe! :-)

Egységes jellemzőjük, hogy nagyon gyorsan fejlődnek, virágba borulnak, gyönyörű színükkel elkápráztatnak, majd az első fagyok megjelenésével elpusztulnak. 
Az elvirágzott növényi részektől rendszeresen meg kell tisztítani őket.
Szinte minden egynyári növény, magot fejleszt ami felfogható, megszárítható és elvethető, ha valaki a kezdetektől maga szeretné nevelni egynyári növénykéjét!


A teljesség igénye nélkül néhány növény:


Kóleusz (díszcsalán): Foltos leveleivel díszít, virágja nem számottevő. Ezeket lecsípve erősebben bokrosodik:



Bojtocska: hosszan virágzik májustól akár októberig, mivel a kisebb fagyokat ő, elviseli. Kék, rózsaszín, lila elvirágzott virágait ha csipkedjük, jobban bokrosodik és több virágot hoz. Szereti a bőséges öntözést a tápoldatot meghálálja, napos, de akár félárnyékos helyen is elvan:



Verbéna (vasfű): Számtalan színben fordul elő, csüngő és bokrosodó fajtája van. Rendszeres tápoldatozását akár egy méteresre is megnövő hosszával hálálja meg, de ekkor már a növény nagyon sérülékeny, így 80cm-nél hosszabbra ne hagyjuk csüngeni:




Záporvirág (napvirág): Leginkább a sárga különböző árnyalatával hódít. Kis napraforgóra, vagy margarétára emlékeztetnek virágai, tartása sem tér el ezen növényekétől. Imádja a tűző napsütést, ez az ő lételeme. Estére a nap eltűntével, összezárja virágjait:


Lobélia: Nem nő nagyra, létezik csüngő és álló változata is, csodaszép kék virágokkal (van már fehér és rózsaszín változata is, de a tuti az a kék ), amik engem a ici-pici árvácskákra emlékeztetnek. 
Kedveli a napfényt, de a félárnyékos hellyel is kiegyezik. Az állandóan nedves
talajt szereti, amennyiben kiszárad, elhalnak a hajtáscsúcsok. Ezek eltávolításával és a növény alapos meglocsolásával a lobélia még megmenthető. A nyár során visszavágva, serkenthető a bokrosodása:


Több növénynél olvasható a "félárnyékos" kifejezés.  Ez a növények azon tulajdonságára utal, amikor a tűző napot csak részben viselik el, nem az egész nap folyamán, hiszen mi sem lennénk képesek egész nap a napon álldigálni!Azért az nem baj, ha semmiképp sem a déli órákban, de éri őket a közvetlen napfény."

Jövő héten folytatjuk másik öt csodás nyári virággal.

Remélem kedvet kaptatok palántákat vásárolni, és a hétvégéből egy pár órát a virágosításnak szentelni!

A látvány, amit ezek az üde kis növények fognak nyújtani, többszörösen megéri!

A cikket barátnőm, Léna írta, a Való ViRág  virágszakértője. Ne feledjétek, ha követitek az üzlet Facebook rajongói oldalát - ennél sokkal több virágokkal, növényekkel kapcsolatos információhoz juthattok!
Like, Léna! és köszönjük! :-)

Itt pedig megtaláljátok az eddigi tuti megmondásokat: a hagymás virágokról, és a fűszerkert sorozat első részéről, a rozmaringról.


Tetszik?
Oszd meg barátaiddal Facebookon, emailben,  Twitteld!  És még  +1ezni is lehet a gugliban! :-)   Terjeszd! 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...