2011. június 24., péntek

Nyári köszöntö - DIY 'csokor' a bejárati ajtón

Mostmár hivatalosan is nyár van kérem! Lehet ezen mosolyogni, de bennem egészen idén nyárig, még pontosabban e hét keddig nem is tudatosult, hogy a nyár június 21-én kezdődik! Mivel kedd reggel bemondta a 'Petőfi', kénytelen voltam ráeszmélni. Nekem a nyár minimum az iskolaév végével elkezdődött, vagy inkább május végén, ahogy mesés jóidő kezdett lenni.

Arrivederci Primavera!

Reggel a piacon kezdtem (egrest kerestem, hiába) és megláttam megint a virágárus néniket. És persze ilyenkor nem bírok  nem tudok elmenni mellettük úgy, hogy ne szereznék be valami csokorféleséget. Most is sikerült megtalálnom az egyetlen szárítható virágcsokrot, fogalmam sincs miféle bozontos kerekfejű meghatározhatatlan színű virágból, meg fehér apró 'rezgőből'.


Mondjuk nem volt szép. De hazahoztam. (van ez így velem néha) Itthon meg nem találtam a helyét. Ugyanakkor az ajtón szégyenszemre ott virított még a tavaszköszöntő koszorú.
Egyből összeraktam, hova kerül a szánandó szárítható virág :-)

Gondoltam, megbolondítom kicsit valami masnival :-P de az nem fellelhető nálunk. Végül a gyermek origami papírjainál kötöttem ki, azt még el kellett döntenem, hogy kék vagy lila vagy zöld, vagy milyen is ez a virág. Na, nem sokat töprengtem, inkább úgy döntöttem, ez ilyen is, meg olyan is.



Már csak egy kis papírgyűrés, kötözés hiányzott. Hála Barbarának (Tamlux) kaptam is ajándékba egy nagyon vagány dán(?) kerti spárgatartót spárgástul, utóbbival összevissza kötöztem a cuccot.
Az eredmény a bejárati ajtónkon díszeleg. Nem mondom, hogy gyönyörű :-) de az eredetinél sokkal jobb és így legalább funkciót kapott. Meg nekem tetszik is. (család is elégedett vele)


A megmaradt rezgő az előszobai 'csendélet' része lett :-)

2 megjegyzés:

B. P. Haidey írta...

Szia!
Most találtam a blogodra, nagyon tetszik. A virág, aminek nem tudtad a nevét, szamárkenyér. Talán segítettem. :D

KarlaLina írta...

hello Haidey!
Köszönöm :-) és örülök neked. Megint tanultam valamit.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...