ITT VAGY? - nagyon köszönöm! - OFF és a 'gyerekszoba'

Régebbi olvasóim biztosan emlékeznek még arra a március végén/április elején megosztott fotóra, amelyik egy kislányt ábrázol, aki "csuriban" van, azaz keresztbe tett ujjakkal 'szorít'.
Szorított nekem, nekünk, és erre kértelek benneteket is.
Sokatokat.

Szinte teljesen ismeretlenül.

Már akkor nagyon sok bíztatást kaptam, rengeteget jelentett minden jó szó tőletek, főleg úgy, hogy igazából nem akartam kiadni magam, magunkat, hogy miért is kell szorítani, izgulni. Ettől még mellettem álltatok.

Nos, jól szorítottatok! :-)
Az izgulás oka egy 'nehezített' babavárás volt. Volt, aki rájött, mások nem, de ettől függetlenül csak jöttek a jókívánságok, a pozítív visszajelzések mindenhonnan. Nem tudom megfelelően leírni, mennyire sokat jelentett ez nekem az utóbbi 3 hónapban!

A napi 23 órás fekve-levésnek köszönhetően minden jól alakult, és ugyan elmondhatatlanul unalmas volt - még akkor is, ha nagyon sok mindennel elfoglaltam magam - megtanultam egy csomó dolgot:
Például - fekve vasalni,- így-úgy, de fekve gépelni, - szinte vízszintesen enni-inni és ugyanakkor letojni, hogy az egyre növekvő pocakot már az első falattal leeszem vagy leöntöm ;-)

Aztán tanultam még nagyon sok türelmet, tűrni az álmatlanságot (mert nappal nem volt miben elfáradni, így sosem voltam álmos) és megtanultam elfogadni mások totális segítségét. Ezek nagyon fontos dolgok, így utólag már tudom.

Megtanultam azt is, hogy nem kell elhinni azokat az általánosításokat, hogy a virtuális dolgok megölik az igazi kapcsolatokat. Sok barátom lett 'csakúgy' virtuálisan, akik sokkal többet gondoltak rám az elmúlt hetekben, hónapokban, mint a 'való életből' egyik-másik 'barátom' - persze, nem mindenki, de értek azért meglepetések :-) Köszönöm Nektek közeli  és 'távoli' barátaim az érdeklődő figyelmet, a szurkolást, a bíztatást.

Ma két hete megszületett végre a kisfiunk - mi is nagyon vártuk, és valószínüleg Ő  is, mert kissé elsiette a dolgot - ezáltal is megrövidítve az itthon kínlódós időszakot :-)

Így viszont nem lett kész a gyereksarok a hálónkban... (fenti képen a fehér szoba egyik sarkában megjelenő kispasi kuckó eltervezett színeit, a pasas 'hatalmas' lábacskáit és a bölcsőjére függesztett Hummel angyalkát látjátok - utóbbi tradicionálisan a család legkisebbjének az álmát vigyázza mindig... )

Mindketten remekül vagyunk, tanuljuk egymást, meg a nagycsaládosdit - én szokom az újra függőlegesen levést is - és lassan, randomszerűen, de visszatérek.

Köszönöm, hogy olvastok, hogy követtek!